A mikotoxinokkal szembeni védekezés jelentősége a tejelő tehenek takarmányozása során
A monogasztrikus és a kérődző állatokat összehasonlítva sokszor az az általános vélemény, hogy a kérődzők egyfajta „védettséget élveznek” a mikotoxinokkal szemben, mivel a bendőben lévő mikroorganizmusok képesek azokat inaktiválni, lebontani. Azonban ez korántsem ilyen egyszerű, hiszen számos mikotoxin ellenáll a bendőben lévő bontásnak. Ezt bizonyítja az is, hogy tipikus mérgezéseket írtak le szarvasmarháknál, melyeket a bendőben igen stabil gomba alkaloidok és egyéb mikotoxinok okoztak (Fink-Gremmels 2008).
A szarvasmarhák és ezen belül a tejelő tehenek nagy veszélynek vannak kitéve, hiszen takarmányozásuk összetett, mind abrak mind pedig tömegtakarmány komponensekben gazdag, mely növeli a többszörös mikotoxin terheltség kockázatát. (knowmycotoxins.com)
A takarmányok mikotoxin szennyezettségének mértéke sok tényezőtől függ, így a talajszennyezés mértékétől, a betakarítás időpontjától és körülményeitől, a tárolás milyenségétől, szilázsok/szenázsok esetében a silófal menedzsmenttől. Ennek függvényében bármelyik takarmányt alkotó komponensben előfordulhat mikotoxin szennyezettség. Tovább nehezíti a problémák elkerülését, hogy viszonylag ritka az az eset, hogy a kész takarmányban csak egyféle mikotoxin van jelen. Általában az állatok elé kerülő takarmányból több különböző mikotoxint lehet kimutatni, melyek képesek egymással kapcsolatba lépni, így akár egy kisebb mennyiségben jelenlévő mikotoxin képes egy másik hatását felerősíteni, vagy két különböző mikotoxin hatása összeadódik, ezáltal könnyebben jelentkeznek problémák.
Néhány mikotoxinról megfigyelték, hogy antimikrobiális hatással rendelkezik, így képesek megváltoztatni a bendőben jelenlévő mikroorganizmusok arányát. Ilyen például a patulin, mely széles antimikrobiális aktivitással rendelkezik, mind a Gram+ mind a Gram- baktériumokra és protozoákra hat. Végső eredményként pedig csökken az egyéb mikotoxinok lebontása a bendőben, melyek a vékonybélbe továbbjutva felszívódhatnak. Akadnak olyan mikotoxinok is, melyekre egyébként sem hatnak a bendőmikróbák, így érintetlenül juthatnak tovább a vékonybélbe, ilyenek például a fumonizinek. Az sem kizárt, hogy a metabolizmus hatására egy sokkalta toxikusabb anyagot kapunk, így például a zearalenon sokkal veszélyesebb alfa-zearalenollá alakulhat. (Fink-Gremmels 2008)
A penészes és mikotoxinos takarmányok etetésének hatására csökken a takarmányfelvétel és a bendőteltség, a bevitt takarmány nem emésztődik meg kellőképpen, melyet a bélsár állagán is észrevehetünk, valamint a felszívódott toxinok káros hatásokat gyakorolnak a szervezetre. Mindezek hatására csökken a tejtermelés, a tőgygyulladás kialakulásának kockázata nő, ezzel együtt a szomatikus sejtszám is. (Fink-Gremmels 2008)
Hogyan védekezhetünk a mikotoxinok káros hatásaival szemben?
Elsődleges szempont a jó minőségű takarmány előállítása/beszerzése, azonban a gyakorlatból tudjuk, hogy a legjobb esetben is előfordulhatnak hibák, véletlenek. Éppen ezért fontos a folyamatos mintavétel, ha tehetjük, akkor ne csak az egyes komponenseket vizsgáljuk be, hanem az állatok elé kerülő kész takarmányt.
Az Alltech pontosan erre a monitoring rendszerre építette ki 37+ tesztjét, melynek során bármilyen takarmánymintából több mint 37 féle mikotoxinra végezzük el a vizsgálatot, melyhez külön értékelést is csatolunk.
Amennyiben tudjuk, hogy takarmányunk mikotoxinnal szennyezett, érdemes valamilyen toxinkötő terméket etetni. Toxinkötőt etethetünk megelőzés céljából is, hiszen mint fent már említésre került, lehet, hogy két mikotoxin a megengedett határérték alatt van jelen a takarmányban, mégis képesek lehetnek egymásra hatva gondot okozni az állományban.
Ha érdekesnek találta cikkünket és szeretne értesítést kapni hasonló témákban, iratkozzon fel hírlevelünkre.
További felmerülő kérdése esetén forduljon hozzánk bizalommal.
